Az elsőbbségi hatás torzítása

Az elsőbbségi hatás jelenségét először Solomon Asch szociálpszichológus vizsgálta 1946-ban. Ez egy olyan kognitív torzítás, melynek hatására könnyebben idézzük fel és nagyobb hatása is van annak az az információnak, amit korábban szereztünk, mint a később tudomásunkra jutottaknak.

Talán nem is tűnik meglepőnek ez az állítás, hiszen ha belegondolunk, amikor memorizálni akarunk például egy telefonszámot, számonként haladunk, akkor kezdünk a következő szám megjegyzésével foglalkozni, amikor az előzőeket már kellő biztossággal fel tudjuk idézni. Ily módon a korábbi számokat többször ismételjük meg a fejünkben ezáltal jobban rögzülnek.

Az elsőbbségi hatás azonban nem csak a memorizálási folyamatban érvényesül, a személyek észlelésében is kiemelt szerepe van. Nem véletlenül hangsúlyozza minden tapasztaltabb ember az első benyomás fontosságát, ugyanis nagyrészt ez határozza meg, mit gondolnak az emberek egymásról, a kezdeti információk alapján kialakult benyomásunkon pedig meglehetősen nehéz változtatni, sőt még akkor is hajlamosak fenntartani azokat, ha tévességükre utaló új információt kapnak (de ez már egy másik, ún. perszeverációs torzítás).

Források:

• Asch S. E. (1946). Forming impressions of personality. Journal of Abnormal and Social Psychology, 41, 258-290.

• Rundus, D. Maintenance rehearsal and long-term recency. Memory and Cognition 8(3), 226–230.

• Smith, E.R., Mackie, D.M. & Claypool, H.M. (2016) Szociálpszichológia. 142-143.o. Eötvös Kiadó, Budapest

• Jones, E.E., Rock, L., Shaver, K. G., Goethals, G.R., & Ward, L.M. (1968). Journal of Personality and Social Psychology, 10(4), 317-340. doi: 10.1037/h0026818

Megfelelési következtetések és torzítás

„Az első benyomáson múlik minden, a másodikon pedig semmi.” (Nicole Williams)
Egy külső, ismeretlen személy észlelésének alapját az első benyomás megalkotása adja. Igaza lenne Nicole Williamsnek, valóban azon múlik minden? Legelőször a személy fizikai megjelenését észleljük. Ha a helyzet úgy kívánja és azon felül további ismeretekre van szükségünk, környezetét és viselkedését is megfigyeljük. Azt a folyamatot, amely során az általunk megfigyelt viselkedésnek megfelelő személyiségvonással ruházunk fel valakit megfelelési következtetésnek nevezzük (correspondent inference). Mindez spontán módon történik.

Edward Jones és Keith Davis (1965) szerint a megfelelési következtetés érvényességéhez három feltételnek kell teljesülnie. Az első, hogy az egyén szabadon dönthessen a viselkedés kivitelezéséről. Erre jó példa az, hogy ha egy gyereket udvarias köszönőlevél írására kényszerítenek egy olyan ajándékért, amit utál; nem következtethetünk arra, hogy ő valóban hálás érte. A második feltétel, hogy a viselkedés olyan egyedülálló következményekkel járjon, amivel más viselkedések nem. Azaz annál könnyebben eldönthető, mi motiválta a viselkedést, minél kevesebb olyan következménye van, ami más viselkedésnek is következménye. Például, ha két azonos hírnevű egyetem közül a személy azt választja, amelyik jobb éghajlaton van, következtethetünk rá, hogy az éghajlat miatt döntött így. Ha azonban a hírneve is jobb, nem lehet eldönteni, hogy hogy az egyetem státusa, vagy az időjárás miatt döntött így. A harmadik pedig, hogy a viselkedés váratlan, ahelyett, hogy tipikus és várható lenne. Egy váratlan viselkedésből könnyebben következtetünk egy adott vonásra. Például, egy olyan országban, ahol nem divat patriótának lenni, ha a szomszéd kitűzi az ország zászlaját; könnyen kikövetkeztetjük, hogy erős hazaszeretet jellemzi.

Az emberek azon tendenciája, hogy megfelelési következtetéseket vonjon le a megfelelési torzítás jelensége (correspondence bias), ami azt foglalja magában, hogy a megfigyelt viselkedésből a cselekvő személyes tulajdonságaira következtetünk, gyakran olyankor is, amikor ez a döntés nem megalapozott, hiszen a cselekvésnek más okai is lehetnek. Ez a típusú torzítási mechanizmus a mindennapokban is erősen jelen van. Ha mások azt gondolják, hogy a viselkedésünknek megfelelő tulajdonságokkal rendelkezünk, a rólunk alkotott képet könnyen befolyásolhatják a külső utasításra végzett viselkedések. Ezt bizonyítja egy vizsgálat, melyben a jelentkezőket irodai dolgozói, illetve vezető pozíciókba osztották be. A kapott pozícióknak megfelelő munkát végeztek az alanyok, pl. irodai munkát, vagy fontos vezetői tevékenységeket. A vizsgálat végén az alanyok egymást értékelték, és jellemezték, és az az eredmény született, hogy a vezetői pozíciókat eljátszó embereket ehhez illő tulajdonságokkal ruházták fel (pl. határozott, jó vezető stb.), és nagyobb jövőbeli sikert tulajdonítottak nekik, mint az irodai dolgozót játszó alanyoknak. Ugyanakkor, a torzítás nem feltétlenül épül be a másokról alkotott benyomásaink kialakításába: ha külön figyelmet fordítunk a helyzetre, a megfelelési torzítás eltűnik vagy csökken. Jó példa erre az az eset, amikor egy moziban szembetalálkozunk egy mosolygó emberrel, aki láthatóan épp most jött ki a vetítésről - valószínűleg ilyenkor nem a személyiségének tudnánk be ezt a viselkedést, hanem annak, hogy a film szórakoztató volt és tetszett neki.

Források:

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/rendeszet/pszichologiai-szocialpszichologiai-alapismeretek/benyomasszervezodes/jelek-ertelmezesek-es-kovetkeztetesek

Smith, E. R., Mackie, D. M., Claypool, H. M. (2014). Szociálpszichológia. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó. 123-127. o.

Megfelelési torzítás

Az emberekről kialakított benyomás különböző jellemzőket foglal magában. Egy adott személyről alkotott tudásuk, megfigyeléseik alapján az illető további vonásaira következtetünk. Egy benyomás elemei kapcsolatban állnak egymással; ezen összekapcsolódó komponensek alapján gyakran feltételezünk oki kapcsolatokat. A személyiségvonások közötti kapcsolatokra vonatkozó elvárásainkat implikált személyiségelméletnek nevezzük. Az emberek úgy gondolják, hogy a pozitív vonások legtöbbje összekapcsolódik, míg a negatív vonások egy másik külön csoportot képeznek.

A személyészlelés torzításainak egyike a megfelelési torzítás. Ez azt jelenti, hogy valakit egy olyan személyiségvonással ruházunk fel, amely megfelel a megfigyelt viselkedésének   Eszerint az emberek személyiségükhöz illő módon viselkednek.

Edward Jones és Victor Harris 1967-ben a megfelelési következtetésekkel kapcsolatos empirikus vizsgálatokat végzett, amelyek vagy támogatták vagy ellenezték a rendszert. Néhány résztvevőnek azt mondták, hogy a dolgozat írója szabadon dönthetett, hogy a rendszer ellen vagy mellett érvel. Amikor a kísérleti személyektől a dolgozat írójának valós véleményét kérdezték, ők azt feltételezték, hogy az megfelel az esszében kifejtett álláspontnak. A többi résztvevő azonban úgy értesült, hogy a dolgozat írójának nem volt választása az „álláspontját” illetően. Azt feltételeznénk, hogy az emberek felismerik, hogy a dolgozat semmilyen információt nem hordoz a szerzője valódi véleményéről. A résztvevők azonban arra a következtetésre jutottak, hogy az esszékben a szerzők a tényleges álláspontjukat fejtették ki.

Források: Smith, E. R., Mackie, D. M., & Claypool, H. M. (2016). Szociálpszichológia. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó

Készítették: Simkó Kinga Mercédesz, Ravasz Dorina

Cselekvő-megfigyelő torzítás

A személyészlelési torzítások egyik nagy csapdája a cselekvő-megfigyelő hatás. Azt a hatást nevezzük így, aminek eredményeképpen saját viselkedésünk okait a külső körülményekben, mások viselkedéseinek okát pedig a személyiségükben keressük. Ennek két fő okát különböztetjük meg. Az első ok, hogy amikor velünk történik valami, automatikusan a környezetünkre irányul a figyelmünk, amikor pedig mással történik valami, akkor a személyre irányul a figyelmünk. Például, ha meghatódunk egy filmen és elkezdünk sírni, akkor a figyelmünk a film művészi értékeire, történetére fog irányulni – arra, ami meghatott minket. Ha mást látunk sírni egy filmen, akkor általában azt fogjuk gondolni, hogy az adott ember sírósabb az átlagnál. A második ok, hogy amikor magyarázatot keresünk valamire, a több lehetséges válaszok eltérnek saját magunkra és embertársainkra vonatkozó kérdések esetében. Például, ha valaki megkérdezi, hogy miért eszek zöldséget, akkor a jó ízéről vagy a jótékony hatásáról kezdek el beszélni, viszont ha egy barátomról kérdeznek meg, hogy ő miért eszik salátát, akkor például olyan választ fogok adni, hogy a barátom egészséges életmódot él.

A cselekvő-megfigyelő hatást Nisbett és Caputo 1972-es kísérlete alátámasztja, és kellően érzékelteti használatát a mindennapjainkban. Kísérletükben férfi egyetemistákat kértek fel, hogy először válaszoljanak arra a kérdésre, hogy „Miért ezt az egyetemi kurzust és miért ezt a lányt választottad barátnődnek?”. Ezután megkérték őket, hogy képzeljék magukat legjobb barátjuk helyébe, és eszerint válaszoljanak ugyanerre a kérdésre. A magyarázatok kétféle tendenciát mutattak. A válaszadók magyarázatként megjelöltek helyzeti tényezőket, vagy éppen belső tulajdonságokat. Különös módon, amikor a személy önmaga helyzetéről kellett nyilatkoznia, választásainak helyzeti okot jelölt meg, például „Nagyon megbízható személyiség.” , ezzel szemben legjobb barátja helyében viselkedését belső tulajdonságokra vezette vissza, erre példa „Szükségem van valakire, akiben megbízhatok.”. Eredményeikben, a kísérletben résztvevők kétszer annyi helyzeti tényezőt és okot soroltak fel választásuk magyarázatára, míg legjobb barátjuk személyében négyszer annyi belső tulajdonságot jelöltek meg, mint helyzeti adottságot.

Friss kutatások arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a cselekvő-megfigyelő torzítás jelenléte a társadalomban kultúrafüggő lehet. Észak-amerikai individualista és kelet-ázsiai kollektivista kultúrákból származó különbségeket vizsgált Masuda és Nisbett (2001). A kísérlet során minden vizsgálati személynek mutattak egy víz alatti jelenetet. Azt találták, hogy az észak-amerikai személyek hajlamosabbak voltak csak a vízben mozgó halat figyelni, míg a halat körülvevő környezet iránt kevés érdeklődést mutattak. A japán vizsgálati személyek azonban a hal mellett az azt körülvevő növényekre, egyéb állatokra is képesek voltak fókuszálni. Az eredmények szerint a japán kultúrában az emberek mások cselekvéseit követve figyelembe tudják venni a környezeti hatásokat is, vagyis kevésbé lesznek hajlamosak más egyének rossz körülményeit kizárólag az adott egyén személyiségének ítélni.

Források:

Smith, E. R., Mackie, D. M., & Claypool, H. M. (2014). Szociálpszichológia. Elte Eötvös Kiadó.

http://www.garysturt.free-online.co.uk/nisbett.htm

https://en.wikipedia.org/wiki/Actor%E2%80%93observer_asymmetry

Masuda, Takahiko; Nisbett, Richard (2001). "Attending holistically versus analytically: Comparing the context sensitivity of Japanese and Americans". Journal of Personality and Social Psychology. 81 (5): 922–934. doi:10.1037/0022-3514.81.5.922

Alapvető attribúciós hiba

  Az alapvető attribúciós hibának árulkodó neve van, hiszen egy emberek által általánosan használt torzítás. A hiba lényege, hogy alulbecsüljük a szituációs tényezők viselkedésre ható erejét, míg a diszpozicionális attribúciókat túlbecsüljük. Az emberek a helyzetek többségében arra a következtetésre jutnak, hogy az adott viselkedésért a személy tulajdonsága felelős, nem pedig külső körülmények. Ez a fajta torzítás a kontroll érzését adja számunkra, hiszen továbbra is hihetünk benne, hogy az igazságtalan, rossz dolgok velünk nem történhetnek meg („igazságos világ hipotézis”). Ebből kifolyólag lehetőségünk nyílik az események áldozatait becsmérelni. Ezzel is bizonygatva a tényt, hogy egyes eseményeket csak bizonyos embereknek kell átvészelni, mi ez alól kivételt képezünk. Többek között súlyos társadalmi problémákat szülhet ennek jelenléte, hiszen a szociális felelősségvállalást igyekszünk elnyomni ezzel. Ennek a torzításnak az általánossága kulturális eredetű is lehet, hiszen az individuális kultúrában a középpont az egyénre helyeződik, így nálunk a diszpozíciósabb attribúciók jellemzőbbek, míg a kollektivista kultúrában éppen, hogy a szituatívabb attribúciókon van a hangsúly.

  A megfeleltetési torzítás alapján tehát,  egy ember a cselekedete szerint van megítélve. A témában Edward Jones és Victor Harris végzett egy meglepő kutatást. A vizsgálatban résztvevők Fidel Castro rezsimjéről  olvastak mellette és ellene érvelő esszéket. A résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoport azt az instrukciót kapta, hogy a dolgozat írói saját álláspontjukat fejthették ki, ebben az esetben, amikor megkérdezték tőlük, hogy szerintük mi lehet a szerzők saját véleménye, a személyek azt felelték, hogy az megegyezik a dolgozatban kifejtettel. A másik csoport úgy tudta, hogy nem volt választási lehetőség. A személyek, azonban nem ismerték fel, hogy a dolgozatokban nincs tényleges információ az író véleményéről. Így a két csoport ugyanúgy vélekedett, vagyis igazolatlan megfelelési következtetést vontak le.

  Mint azt az előzőekben is láthattuk az emberek a megfigyelt viselkedéshez gyakran társítanak olyan belső tulajdonságokat melyek ezeknek a viselkedéseknek megfelelnek. Legtöbben azt feltételezzük, hogy a megfigyelt magatartás a belső tulajdonságokat tükrözik. Ez pedig sok esetben hibás feltételezés, mégis igen gyakran bekövetkezik a mindennapokban. Az emberek figyelmét fel kell hívni arra a tényre, hogy az általuk megfigyelt személy belső tulajdonságai és viselkedése között nem feltétlen van ok-okozati kapcsolat.

Források:

https://sites.google.com/site/nevtudma2011tr/neveleslelektan-modul/4-2-attribucio

http://www.elet-jatek.hu/cikkek/Oneszleles.pdf

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/rendeszet/pszichologiai-szocialpszichologiai-alapismeretek/benyomasszervezodes/jelek-ertelmezesek-es-kovetkeztetesek

Személyészlelési torzítás a fizikai megjelenés alapján

Személyészlelési torzításként egy manapság a szakembereket megint nagyon foglalkoztató példát választottunk, ami nem más, mint a kövérség, az elhízott/jelentős túlsúllyal rendelkező emberekről fennálló első benyomás jelentése a legtöbb ember számára.

Ez azért is érdekes téma, mert az utóbbi pár évtizedben a kövér/elhízott/jelentős túlsúllyal rendelkező emberekkel kapcsolatban megváltoztak az asszociációk, első benyomások, vélemények.

Míg történelem nagyobb részében és még pár évtizede is a kövérség, a gazdagság, jólét egyik "szimbóluma" volt. Csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy elhízzanak és így a derékbőség minden ékszernél vagy drága ruhánál jobban jelezte a társadalmi rangot. Napjainkban a fejlett országokban inkább a nem olyan tehetős, nehezebb anyagi körülmények között élő emberekre asszociálunk a látott és hallott jelző alapján. Miért történt ez a hirtelen szemléletbeli változás?
"Régen" (pl.: középkor, II.világháború idején): a gyümölcsök (szénhidrát, cukorbombák), gabonafélék (szénhidrátok) luxuscikkeknek számítottak, és csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak.

Ma: a (fehér)kenyérfélék, pékáruk, gyors ételek, gyümölcsök többsége elérhető mindenki számára viszonylag olcsón ("rossz" zsírok, túl sok szénhidrát).

A napjainkban népszerű fitnesz-egészséges életmód elterjedésével-nem minden társadalmi réteg engedheti ezt az életmódot meg magának, és újra kiéleződik a különbség- most már nemcsak a kövérség ellentéte, azaz a vékonyság válik státusszimbólummá, hanem az izmos, szálkás test, ami bizony csak jelentős mennyiségű zöldség és fehérjék (főleg húsok, tojás) fogyasztásával érhető el, vagyis kifejezetten "rossz" az olcsó fentebb említett élelmiszerek fogyasztása a státusszimbólum megtartásához.

Források:

Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., Loftus, G. R. (2005) Atkinson & Hilgard Pszichológia. Harmadik kiadás. Osiris Kiadó, Budapest. 393. oldal

http://semmelweisfigyelo.hu/hu/osszes_kiemelt_cikk/hir/1279_az_elhizas_stigmajaDr. Péter Sz. (2008) AZ ÉLETMÓD SZEREPE AZ ELHÍZÁS MEGELŐZÉSÉBEN FŐVÁROSI ISKOLÁKBAN VÉGZETT KERESZTMETSZETI VIZSGÁLAT. Budapest. Semmelweis Egyetem, Patológiai Tudományok Doktori Iskola Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, Táplálkozás-egészségügyi Főosztály :

http://phd.semmelweis.hu/mwp/phd_live/vedes/export/peterszabolcs.d.pdf

Készítették: Andresi Áron, Gularasz Niké, Mike Bernadett, Mikó Eszter Viola

 

A második világháború hatása a szociálpszichológiára

A II. világháború nyomait számos tudományterület hordozza, így a pszichológia különböző területei is. A háború során, illetve azt követően sok dolguk volt a pszichológusoknak. Hitler hatalomra kerülése után a gestalt pszichológia képviselőinek nagy része zsidó származása miatt az USA-ba emigrált, ahol viszont a behaviorizmus uralma miatt az irányzat nem tudott érvényesülni. Néhány kutató – mint például Lewin – képes volt beilleszkedni a szociálpszichológiába. Az új terület fejlődése nagyrészt az Egyesült Államokra korlátozódott. A kutatók a tekintélyelvűséget és az előítéletek gyökereit vizsgálták a nácizmus és antiszemitizmus példáján keresztül. Emellett foglalkoztak a meggyőzéssel is: plakátokkal igyekeztek elérni, hogy az emberek ne beszéljenek a háborúról, vagy vásároljanak háborús kötvényeket. Háziasszonyoknak tartott előadások és csoportos beszélgetések révén próbálták ösztönözni őket, hogy változtassák meg étkezési szokásaikat. Emellett az amerikai katonák vizsgálatával kutatták a harctéri stresszt, a harci morált, az elégedettséget, illetve a relatív depriváció jelenségét, valamint csoportterápiák, önsegítő csoportok jöttek létre.