Cselekvő-megfigyelő torzítás

A személyészlelési torzítások egyik nagy csapdája a cselekvő-megfigyelő hatás. Azt a hatást nevezzük így, aminek eredményeképpen saját viselkedésünk okait a külső körülményekben, mások viselkedéseinek okát pedig a személyiségükben keressük. Ennek két fő okát különböztetjük meg. Az első ok, hogy amikor velünk történik valami, automatikusan a környezetünkre irányul a figyelmünk, amikor pedig mással történik valami, akkor a személyre irányul a figyelmünk. Például, ha meghatódunk egy filmen és elkezdünk sírni, akkor a figyelmünk a film művészi értékeire, történetére fog irányulni – arra, ami meghatott minket. Ha mást látunk sírni egy filmen, akkor általában azt fogjuk gondolni, hogy az adott ember sírósabb az átlagnál. A második ok, hogy amikor magyarázatot keresünk valamire, a több lehetséges válaszok eltérnek saját magunkra és embertársainkra vonatkozó kérdések esetében. Például, ha valaki megkérdezi, hogy miért eszek zöldséget, akkor a jó ízéről vagy a jótékony hatásáról kezdek el beszélni, viszont ha egy barátomról kérdeznek meg, hogy ő miért eszik salátát, akkor például olyan választ fogok adni, hogy a barátom egészséges életmódot él.

A cselekvő-megfigyelő hatást Nisbett és Caputo 1972-es kísérlete alátámasztja, és kellően érzékelteti használatát a mindennapjainkban. Kísérletükben férfi egyetemistákat kértek fel, hogy először válaszoljanak arra a kérdésre, hogy „Miért ezt az egyetemi kurzust és miért ezt a lányt választottad barátnődnek?”. Ezután megkérték őket, hogy képzeljék magukat legjobb barátjuk helyébe, és eszerint válaszoljanak ugyanerre a kérdésre. A magyarázatok kétféle tendenciát mutattak. A válaszadók magyarázatként megjelöltek helyzeti tényezőket, vagy éppen belső tulajdonságokat. Különös módon, amikor a személy önmaga helyzetéről kellett nyilatkoznia, választásainak helyzeti okot jelölt meg, például „Nagyon megbízható személyiség.” , ezzel szemben legjobb barátja helyében viselkedését belső tulajdonságokra vezette vissza, erre példa „Szükségem van valakire, akiben megbízhatok.”. Eredményeikben, a kísérletben résztvevők kétszer annyi helyzeti tényezőt és okot soroltak fel választásuk magyarázatára, míg legjobb barátjuk személyében négyszer annyi belső tulajdonságot jelöltek meg, mint helyzeti adottságot.

Friss kutatások arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a cselekvő-megfigyelő torzítás jelenléte a társadalomban kultúrafüggő lehet. Észak-amerikai individualista és kelet-ázsiai kollektivista kultúrákból származó különbségeket vizsgált Masuda és Nisbett (2001). A kísérlet során minden vizsgálati személynek mutattak egy víz alatti jelenetet. Azt találták, hogy az észak-amerikai személyek hajlamosabbak voltak csak a vízben mozgó halat figyelni, míg a halat körülvevő környezet iránt kevés érdeklődést mutattak. A japán vizsgálati személyek azonban a hal mellett az azt körülvevő növényekre, egyéb állatokra is képesek voltak fókuszálni. Az eredmények szerint a japán kultúrában az emberek mások cselekvéseit követve figyelembe tudják venni a környezeti hatásokat is, vagyis kevésbé lesznek hajlamosak más egyének rossz körülményeit kizárólag az adott egyén személyiségének ítélni.

Források:

Smith, E. R., Mackie, D. M., & Claypool, H. M. (2014). Szociálpszichológia. Elte Eötvös Kiadó.

http://www.garysturt.free-online.co.uk/nisbett.htm

https://en.wikipedia.org/wiki/Actor%E2%80%93observer_asymmetry

Masuda, Takahiko; Nisbett, Richard (2001). "Attending holistically versus analytically: Comparing the context sensitivity of Japanese and Americans". Journal of Personality and Social Psychology. 81 (5): 922–934. doi:10.1037/0022-3514.81.5.922