Megfelelési következtetések és torzítás

„Az első benyomáson múlik minden, a másodikon pedig semmi.” (Nicole Williams)
Egy külső, ismeretlen személy észlelésének alapját az első benyomás megalkotása adja. Igaza lenne Nicole Williamsnek, valóban azon múlik minden? Legelőször a személy fizikai megjelenését észleljük. Ha a helyzet úgy kívánja és azon felül további ismeretekre van szükségünk, környezetét és viselkedését is megfigyeljük. Azt a folyamatot, amely során az általunk megfigyelt viselkedésnek megfelelő személyiségvonással ruházunk fel valakit megfelelési következtetésnek nevezzük (correspondent inference). Mindez spontán módon történik.

Edward Jones és Keith Davis (1965) szerint a megfelelési következtetés érvényességéhez három feltételnek kell teljesülnie. Az első, hogy az egyén szabadon dönthessen a viselkedés kivitelezéséről. Erre jó példa az, hogy ha egy gyereket udvarias köszönőlevél írására kényszerítenek egy olyan ajándékért, amit utál; nem következtethetünk arra, hogy ő valóban hálás érte. A második feltétel, hogy a viselkedés olyan egyedülálló következményekkel járjon, amivel más viselkedések nem. Azaz annál könnyebben eldönthető, mi motiválta a viselkedést, minél kevesebb olyan következménye van, ami más viselkedésnek is következménye. Például, ha két azonos hírnevű egyetem közül a személy azt választja, amelyik jobb éghajlaton van, következtethetünk rá, hogy az éghajlat miatt döntött így. Ha azonban a hírneve is jobb, nem lehet eldönteni, hogy hogy az egyetem státusa, vagy az időjárás miatt döntött így. A harmadik pedig, hogy a viselkedés váratlan, ahelyett, hogy tipikus és várható lenne. Egy váratlan viselkedésből könnyebben következtetünk egy adott vonásra. Például, egy olyan országban, ahol nem divat patriótának lenni, ha a szomszéd kitűzi az ország zászlaját; könnyen kikövetkeztetjük, hogy erős hazaszeretet jellemzi.

Az emberek azon tendenciája, hogy megfelelési következtetéseket vonjon le a megfelelési torzítás jelensége (correspondence bias), ami azt foglalja magában, hogy a megfigyelt viselkedésből a cselekvő személyes tulajdonságaira következtetünk, gyakran olyankor is, amikor ez a döntés nem megalapozott, hiszen a cselekvésnek más okai is lehetnek. Ez a típusú torzítási mechanizmus a mindennapokban is erősen jelen van. Ha mások azt gondolják, hogy a viselkedésünknek megfelelő tulajdonságokkal rendelkezünk, a rólunk alkotott képet könnyen befolyásolhatják a külső utasításra végzett viselkedések. Ezt bizonyítja egy vizsgálat, melyben a jelentkezőket irodai dolgozói, illetve vezető pozíciókba osztották be. A kapott pozícióknak megfelelő munkát végeztek az alanyok, pl. irodai munkát, vagy fontos vezetői tevékenységeket. A vizsgálat végén az alanyok egymást értékelték, és jellemezték, és az az eredmény született, hogy a vezetői pozíciókat eljátszó embereket ehhez illő tulajdonságokkal ruházták fel (pl. határozott, jó vezető stb.), és nagyobb jövőbeli sikert tulajdonítottak nekik, mint az irodai dolgozót játszó alanyoknak. Ugyanakkor, a torzítás nem feltétlenül épül be a másokról alkotott benyomásaink kialakításába: ha külön figyelmet fordítunk a helyzetre, a megfelelési torzítás eltűnik vagy csökken. Jó példa erre az az eset, amikor egy moziban szembetalálkozunk egy mosolygó emberrel, aki láthatóan épp most jött ki a vetítésről - valószínűleg ilyenkor nem a személyiségének tudnánk be ezt a viselkedést, hanem annak, hogy a film szórakoztató volt és tetszett neki.

Források:

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/rendeszet/pszichologiai-szocialpszichologiai-alapismeretek/benyomasszervezodes/jelek-ertelmezesek-es-kovetkeztetesek

Smith, E. R., Mackie, D. M., Claypool, H. M. (2014). Szociálpszichológia. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó. 123-127. o.